Szellemvárosok: Pripyat és a csernobili katasztrófa

Megosztom:
Szellemvárosok: Csernobil, Pripyat

PRIPYAT (Ukrajna): A Csernobili dolgozók hajdani otthona

A belarusz-ukrán határ közelében található Pripjaty (Pripyat), az elhagyott város. A közeli Csernobil tragikus története senkinek sem újdonság, az ott épült nukleáris érőművekben dolgozók otthona volt régen ez a hely, közel ötvenezren éltek itt. Az átlagéletkor mindössze 26 év volt.
1986. április 26-án a csernobili atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt. A robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás és nagymennyiségű radioaktív szennyezés került a légkörbe. Mindenkit evakuáltak. Alig egy órájuk volt a hivatalos rádióhír beolvasása után (lentebb) az összepakolásra, nagyon kevesen voltak tisztában azzal, hogy mi történt és mi vár rájuk…

Egy volt lakos elmondása szerint aznap Pripjatyban káosz és fejetlenség uralkodott. “…Az emberek semmit nem értettek, nem tudták, miért mossák az utcákat, miért járkálnak a hadsereg emberei védőruhában (…) Reménykedvén a visszatérésben, a lakosságot a kitelepítésről úgy tájékoztatták, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és pár napon belül visszatérhetnek. Ebből kifolyólag azt tanácsolták, hogy csak legfontosabb irataikat, pár napra való ruhát és élelmet vegyenek magukhoz. A bútorokat, a ruhák nagy részét, a gépjárművüket és a sugárszennyezetté vált háziállatokat nem vihették magukkal. (Állítólag a hátramaradt, később elvadult háziállatok lelövésével a környékbeli vadászokat bízták meg, akik április 29-ére végeztek is a munkával. A tetemeket a szintén szennyezetté vált gépjárművekkel együtt temették el.)” – olvasható a szívszorító részlet a wikipediaban.

A kitelepítésre figyelmeztető rádióhír szöveg fordítása:

Figyelem, figyelem!

Kedves Elvtársak! A népi küldöttek városi tanácsa közli, hogy a csernobili atomerőműben történt baleset miatt Pripjaty városában kedvezőtlen sugárzási viszonyok jöttek létre. A párt- és tanácsi szervekkel, valamint a katonai egységekkel megkezdtük a szükséges intézkedések foganatosítását. Azonban a lakosság, elsősorban a gyermekek biztonsága érdekében felmerült a város lakóinak a Kijevi terület településeire történő időleges kitelepítésének szükségessége. Ezért minden lakóházhoz ma, április huszonhetedikén, tizennégy óra nulla-nulla perctől kezdődően autóbuszok állnak ki, rendőri közegek, illetve a városi [tanács] végrehajtó bizottság[a] képviselőinek kíséretével. Javasoljuk [személyi] irataik és feltétlen szükséges holmijaik magukkal vitelét, valamint [azt, hogy] gondoskodjanak megfelelő táplálékról. A vállalatok és intézmények vezetői, valamint a munkások meghatározott csoportja a városban maradnak a [város] normális működésének fenntartására. A kiürítés idejére minden lakóház rendőri őrizet alá kerül. Elvtársak, lakásaik átmeneti elhagyása idejére, kérjük, ne felejtsék el bezárni az ablakokat, kikapcsolni a villamos- és gázkészülékeket, elzárni a vízcsapokat. Kérjük, őrizzék meg nyugalmukat, a szervezettséget és a rendet az átmeneti kitelepítés végrehajtása során.

(Elhangzott 1986április 27-én, 13 óra körül)
Az eredeti hanganyag meghallgatható itt »

“A tragédián súlyosbított a helyi vezetés hozzá nem értése és a megfelelő felszerelés hiánya. Kettőt leszámítva a 4-es reaktorépület összes dózismérője maximum 1 milliröntgen/másodperc sugárzást tudott mérni. Emiatt a személyzet vezetője, Alekszander Akimov azt gondolta, hogy a reaktor sértetlen maradt. Nem vették figyelembe, hogy grafitdarabok és üzemanyag található mindenfelé a földön. Mikor hajnali 4:30-kor egy újabb dózismérővel mérték a sugárzást, ennek az eredményeit sem vették figyelembe, mert úgy gondolták, nem működik jól. Legtöbbjük a balesetet követő három héten belül meghalt…”

Bár a szovjet vezetés próbálta eltitkolni a katasztrófát, Európában rövid időn belül kezdtek radioaktív felhőket észlelni, amelyek délkeleti, tehát a Szovjetunió irányából érkeztek. (A svédek észlelték elsőként, akik mivel hivatalos tájékoztatás nem érkezett az atomrobbanásról, a saját erőművükön kezdtek el repedéseket keresni. Tragédia.) Ettől kezdve már nem lehetett sokáig eltitkolni a balesetet. A balesetet követő magyarországi sugárterhelés fele a táplálékkal a lakosság szervezetébe került.

Magyar nyelven első ízben Bedő Iván a Magyar Rádió hírszerkesztőségének turnusvezetője, a BBC híre alapján jelentette be a katasztrófát. A hír közlését a felsőbb vezetés másnap hajnalban tiltotta le, Bedő pedig büntetésben részesült.
“A szovjetunióbeli csernobili atomerőműben baleset történt. A jelentések szerint az egyik reaktor sérült meg és többen megsebesültek. Az illetékesek megkezdték az ukrajnai atomerőműben keletkezett üzemzavar megszüntetését. A károk felszámolására kormánybizottságot hoztak létre. Stockholmban közben bejelentették, hogy Dániától Finnországig észlelték a radioaktív sugárzási szint hirtelen növekedését. Ottani szakértők szerint a radioaktív felhő rövid időn belül eljutott a Skandináv-félsziget fölé” – hangzott a Petőfi Rádióban 1986. április 28-án 21 órakor.

A környező szocialista országok irányítói a szovjet nyomás miatt általában a titkolózás mellett döntöttek, de a nemzetközi hírügynökségek beszámolói után végül mindenütt hírt adtak az atomerőműbalesetről, viszont megpróbálták azzal nyugtatgatni (félrevezetni) a lakosságot, hogy a szovjetek urai a helyzetnek, így a lakosságnak nincs félnivalója, bármit ehet, ihat és járhat a szabadban.

Mivel a kitelepítés után eltelt néhány év során nyilvánvalóvá vált, hogy Pripjatyban egyhamar nem folytatódhat az élet, a “halál-zóna” városa a mai napig őrzi a szovjet városok ’80-as évekre jellemző arculatát.

A térséget lassan visszahódítja a természet, az utakat, tereket benövik a fák, a mohatelepek. Némelyütt az épületeken belül is burjánzik a növényzet. Az időjárás miatt az azóta kifosztott épületek állapota gyors ütemben romlik, pár évtizeden belül az egész város összeomolhat.
A térséget a baleset 25. évfordulóján, 2011 márciusában megnyitották az idegenforgalom számára.

A Pripjatyot is magába foglaló 30 km-es sugarú tiltott zónát is mind a mai napig a hadsereg őrzi, a város déli – és egyben egyetlen legális közúti – bejáratánál álló őrbódéban katonák teljesítenek szolgálatot, minden befelé és kifelé haladó járművet megállítanak ellenőrzés céljából, akárcsak a lelivi ellenőrzőpontnál.

Pripjaty és a Zóna területe főként a cézium, a stroncium, a plutónium és az amerícium radioizotópjaival szennyezett. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki 1957-es Kistim-tragédia után a legsúlyosabb katasztrófa. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott az egykori Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. Nehéz megítélni, pontosan hány ember halálát okozta a katasztrófa, mert sokan csak később haltak meg a szövődményekben (például rákban), és vannak, akik még ma is élnek, de nem lehet eldönteni, betegségüket a katasztrófa okozta-e.

Az európai szennyezett területek a következő három évszázadban veszélyesen radioaktív területek maradnak. Az élőlényekben felhalmozódott sugárzás még évtizedekkel később is okozott mindennapi problémákat Európában.

Ezek a szomorú és megmásíthatatlan tények…
Azok, akik már jártak a Halálzónában (még kimondani is szörnyű) azt mondják, olyan, mintha valami nem létező világba lépnének. A falvak csendesek, a fák, az utak mind hátborzongatók, mintha mondani akarnának az oda érkezőknek valamit… Egyszerre lenyűgöző és taszító. Ameddig csak a szem ellát, radioaktív hulladékok. Egyben minden odalátogató egyetért: alázatot követel és érezhető az ott maradt lelkek energiája. Negyedóra után már szorongató és nyugtalanító az ott tartózkodás, kísérteties és félelmetes a mindent körülölelő, fojtó, halálos csend…
A szarkofág, ami alá temették az erőmű radioaktív maradványait még nagyjából 100000 évig (!) radioaktív lesz. Csak összehasonlításul a gízai Nagy Piramis 4500 éves.

Az evakuálás napján forgatott legendás filmfelvételeket Mihail Nazarenko és Valerij Jevtusenko rendőrszázados készítette. A szabadban forgatott anyag egy részét a KGB emberei elkobozták és megsemmisítették.

Ha érdekelnek további részletek, Magyarországra vonatkozóan ebben a PDF-ben találsz sok egyéb infót, vagy érdemes megnézned ezeket a filmeket:

Ez a dokumentumfilm 1998-ban készült. Betekinthetünk a Zónában lakó és dolgozó emberek mindennapjaiba. Benézhetünk Pripjatyba. A filmet számos orosz tagállamban betiltották.

Egy másik dokumentumfilmben a katasztrófa utóhatásait vizsgálják, hogyan maradt fenn a természet a radioaktivitással mérgezett városban:

Végül pedig egy közvetlen forrásokon – naplókon, leveleken, telefonbeszélgetéseken és nyomozati eredményeken – alapuló dokumentumfilm, amely a nukleáris katasztrófát megelőző óra történéseit mutatja be:

(A cikkben idézettek forrása: Wikipédia)

Megosztom: