A Macska

Megosztom:
A Macska

Nna elmondom neked, hogy ismerkedtem meg a Macskámmal. Igen, nagybetűvel írom, hogy Macska, mert ő egy MACSKA:)

Kezdjük ott, hogy mindig kiröhögtem azokat a barátaimat, ismerőseimet, akik úgy kötődtek a kisállataikhoz, hogy még sírni is képesek voltak utánuk (szemétség, tudom, de van egy gonosz oldalam is, amiről sajnos nem tehetek). De miután Isten nem bottal ver, azt gondoltam, velem ez sosem történhet meg, ééééésss… Megtörtént.

Az elejétől mondom, nem lesz hosszú. Pár évvel ezelőtt, egyszer csak ott volt egy cica a lábtörlőmön. Én még ilyen ronda macskát életemben nem láttam! Először is félszemű volt, ami nem baj, az vagány, másodszor pedig össze-vissza színe volt, de tényleg, a szivárvány minden színében pompázott, és olyan dagadt volt, hogy Garfield is megirigyelte volna. Azt hittem terhes, ezért adtam neki enni. Elkezdtem valami nagy univerzum-féle összeesküvést gyanítani, hogy milyen jó fej lehetek, hogy ez a macska idejött kajálni. Fenét. Kiderült, hogy amúgy már 8, azaz NYOLC éve a házban él (hogy én miért nem találkoztam vele addig, az is érdekes), de ráadásul egy herélt kandúr és azért olyan bazi kövér, mert mindenki ad neki kaját amúgy, és amikor tüzetesebben körülnéztem, minden második ajtó előtt ott volt egy kistányér, egy kis ezzel-azzal.

A Macska

Ez volt az első találkozásom a macskákkal, és amikor kétlaki lettem a Pasim miatt és komolyra fordult a dolog, akkor kezdtünk el gondolkodni egy háziállaton. Mi legyen, mi legyen, hát nekünk nem lehet akármi, mert ANNYIRA különlegesek vagyunk, hogy egy szimpla kutya, vagy macska az snasssz. Amúgy macskák járkáltak arrafelé, már volt három, aki ott kajált, igazi, kőkemény, kinti, falusi macskákra gondolj, ne valami benti kedvencre, mert ahogy mindig szoktam volt mondani, falun egészen más a státusza egy macskának. Szóba került a kecske. De az büdös, mindent megeszik, amit csak talál, és ráadásul állandóan mekeg. Akkor legyen kígyó. Jó, hát mondjuk ezt egyikőnk sem gondolta komolyan :), csak a Csávóm, mert ő odavan értük. Akkor legyen valami különleges kutya, mondjuk Jack Russell-terrier. Csak azzal foglalkozni kéne, mert hiperaktív. Ennyiben maradtunk, míg egy napon…

A Macska

Szokásomhoz híven telefon a fülemen, jöttem haza a boltból és egyszer csak észrevettem, hogy követ egy cica. Egy hófehér, vörös foltos kismacska jött utánam, egészen a bolttól. Nagyon édes volt. Itt ismét elkezdhetünk mindenféle ezoterikus okot keresni arra nézve, hogy miért állt meg velem a Cica a kapunál, miért várta meg, amíg kinyitom neki a kapuajtót, miért jött be az udvarba, miért falt fel fél kiló macskakaját és aztán miért akart bejönni, míg a többiek nem. Ő a térdemre tette a kezét, és amikor otthagytam, nem mozdult az ajtóból. Lehet ezt így is mesélni, meg úgy is mesélni, tény, hogy egy két kilós állateledelt cipeltem hazafelé, és lehet, hogy annak a szagát érezte, romantikus lelkületű cimboráim szerint KIVÁLASZTOTT. Így, vagy úgy, most itt van velünk, és nagyon szeretjük.

A csoffadt, törött farkú, sérült fülű és szemű kiscicából, azóta igazi csúcsgóré lett, és akkora, mint egy ház. Eleve kétszer akkora, mint a kiskutya (Picúr), aki szintén ott lakik, és a kinti macskáknál is legalább másfélszer nagyobb. A Macska és Picúr

Amit tudni kell a macskákról, mondjuk én a ‘Puszi, Erzsi’-ből tanultam (volna) meg (ami zárójelben jegyzem meg, zseniális és imádom), csakhogy ő egyiket sem produkálja, szóval venni kellett a fáradtságot és meg kellett ismerni. Persze még mindig tanulom, mert először is: ő kedves. Nagyon kedves, pedig egy macska nem kedves. Okos, játékos, áll a lépcsőn, néz és cuki. Eszik és cuki. Rám néz és cuki. Játszik és cuki. Szóval kimaxolja a cukiság fogalmát 😊

Most jut eszembe, hogy annak idején már bizony volt háziállatom, mégpedig egy vadászgörény, Oscar (igen, így, hogy Oscar), akit a lakótársaimmal fogadtunk örökbe, de csak próbából, mert egy kicsit vadabb volt a kelleténél. Volt egy nagy ketrece a szoba sarkában, de mi bizalmat szavaztunk neki, hogy végülis legyen szabadon. Először is kipakolta a szemetest, széthordta, beleharapott a lábamba, a lakótársaim ujjába és karjába, az egyik pedig kezdett attól félni, hogy lerágja az arcát alvás közben. Nna aztán egyik nap ülök a munkahelyemen, és az egyik lakótarsám zokogva hív fel, mondom mi van? Erre ő: „A Pasim azt mondja, Oscárnak mennie kell”. Én meg: De miért?…Erre ő: „Háááát meerrtt megtanuuulltaaa kinyitniii a ketreceeeet.” 😊 Mennie kellett…

Megosztom: