Majd én főzök egy fasza lecsót

Megosztom:
Majd én főzök egy fasza lecsót

Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy minden rendes főzés úgy kezdődik: “Végy egy üveg bort…”

 

Annál is inkább, mert miközben ezeket a sorokat írom, lecsót főzök, és a macskám próbál a nyakamba mászni (teljesen ki van készülve, ha valami nem róla szól). Igen feljöhet a konyhapultra, és igen, rettentően hullik a szőre. Néha úgy érzem effektíve macskaszőrt eszem, pedig nekem elhiheted, hogy sosem találtam a kajámban macskaszőrt, és te sem találnál, ha nálam ennél! Tudom, hogy ez paradoxon, de így van 🙂

Mittudomén…Lehet, hogy ODA nem hullajtja, DIREKT… A macskák képesek erre.

Nna, most kiraktam. Az udvarra pórázon… Mármint a macskát. Majd elmesélem ezt is…

Szóval régóta gondolkodom azon, hogy megírom a memoárjaimat és azzal szoktam fenyegetőzni, hogy ha megírom, mindenkinek a saját nevét használom majd, de azt nem köszöni meg!

Mondjuk, ha az ember nekiáll egy ilyennek, minimum elgondolkodik azon, hogy olyan lesz, mint Carrie Bradshaw, aki az ezer dolláros gyöngynyakékét morzsolgatva trendin bámul ki New York-i lakása ablakán
és hatszáz Manolo figyel a szekrényében, mert ennek köszönhetően annyira híres és gazdag lett.

 

Tudom, túl messzire mentem, de én ilyen vagyok. Az ivásban, az evésben és egyáltalán az életben is.

Szóval. A csávóm bejelentette, hogy akkor ma eljön hozzánk a főnöke a feleségével, meg a három gyerekük, akik 9, 5 és 4 évesek. És miközben ő majd a szülőket masszírozza – nyilván nem egyszerre -, le kéne foglalni a kislányokat. És mivel annak most szezonja van, lecsót fogunk főzni. Mármint ÉN lecsót fogok főzni.
Bárki, akit ismerek, azt mondaná a lecsóra, hogy az nem nagy kunszt, amúgy igaza is van, meg nem is. Bár az igazság az, hogy amíg én nem jöttem le falura lecsót enni, egyszerűen nem ettem jó lecsót és kész.

Persze, most nyilván lehet erre azt mondani, hogy: “mert nem ettél az enyémből!”, de igazából a lecsó esetében minden a paradicsomon, a paprikán meg a hagymán múlik. A többi, amit beleraksz, azt már te döntöd el, de például a szabad tűzön, bográcsban főzött lecsó verhetetlen, abban megegyezhetünk. Ami alapanyag meg benne van, az legyen a kertből.

Szerintem nem én leszek az,
aki kioktat téged a főzésről,

mindenesetre ez a blog is úgy kezdőzött, hogy kedves barátnőm azt mondja: “Évike írjál már egy blogot a főzésről, te olyan vicces vagy.” De – mondom – a főzésről TÉNYLEG egy blog se létezik, sosem hallottunk még ilyet! “Jó – mondta ő -, de megírhatnád, amikor a múltkor 40 fokban cukkinit meg patisszont rántottál ki és megittál úgy két üveg bort, hogy észre sem vetted, aztán a végére atommód bebasztál!”
Nna, hát akkor most megírtam, neked meg most itt elmondom, nem először fordult elő velem ilyen, az is biztos! 😀 Amúgy meg, ha érdekel, előbb vagy utóbb ezeket a sztorikat is megírom.

Szóval a lecsó…

Említettem, hogy eljött hozzánk a csávóm főnöke a feleségével, meg a három gyerekkel, na de közben kiderült, hogy a gyerekek nem szeretik a lecsót. Akkor mit főzzünk?! Igen, akkor sajtos-tejfölös tésztát, úgyis az a kedvencük, az kell nekik. Tökkéletess lesz! (Igen, így, hogy töKKéletess.)

 

Mondjuk, nem írom alá, hogy ez a kedvencük, mert miután két és fél órán keresztül ette a három kiscsaj a tésztát, nekem kellett megennem a maradékot, ami szerintem a “mennyei manna” a nők mai “én soha nem eszem szénhidrátot”- világában. Téliszalámis szendvicset csomagoltam a csajoknak az útra úgy, hogy már egyet előtte három perc alatt bepusziltak, nyilván a lecsó hozzávalóival, paradicsommal, paprikával, a KERT-ből.

Micsoda MÁMOR lehet manapság három gyereket nevelni – gondoltam, mindeközben négykézláb másztam az udvaron, “gyitepacit’ játszva. Két kislány ült a hátamon, a harmadik pedig kedvesen nógatott, hogy: “egy kicsit azért ennél gyorsabban kéne…” Aztán az egyik közölte, hogy “olyan vagy mint egy ló, akkora is vagy, meg olyan is rajtad ülni, csak rajtad van melltartó.”

Erről eszembe jutott az a majd’ harminc évvel ezelőtti jelenet, amikor a kishúgom ült a hátamon, az öcsém elölről a copfomnál fogva húzott, közben meg egy baráti házaspár kisfia rugdosta a seggem, hogy “gyitepaci…” Imádtam ezt akkor is, most is. Egyszerűen imádom a gyerekeket és kész. Iszonyatosan feltöltenek! Persze fél napra. :))) Nekem elég lenne egy is.

Majd én főzök egy fasza lecsót

A lecsó! Annyit mondok, állati jó lett! A csávóm saját készítésű kolbászával, A KERTből hagymával, paprikával, paradicsommal meg saját tyúk tojásával. Ja, só is kell hozzá.
Hogy TE hogyan készíted, tökmindegy. Ja persze, biztosan az is nagyon jó! :))

Megosztom: